Javul a húskészítmények minősége

2016. augusztus 26., 15:30
Változások a Magyar Élelmiszerkönyvben a húskészítményekre vonatkozóan.

Utoljára 2009-ben voltak jelentősebb változtatások a Magyar Élelmiszerkönyvben a húskészítményekre vonatkozóan, azóta azonban mind az iparban, mind a fogyasztói szokásokban változások történtek. Mindez indokolta, hogy módosításokat hajtsanak végre, elsősorban a kötelező hústartalom tekintetében. Ezek a változások a fogyasztók, az Ő egészségük érdekében történtek, hiszen egyre többen választják a minőségi termékeket. Mint mondják, ha drágábbak is ezek a termékek, kevesebbet kell belőlük fogyasztani, hiszen táplálóbbak.

Ez idáig nem volt pontosan szabályozva, hogy a húskészítmények valóban húsból legyenek, pontosabban nem csak a hús számított húsnak. Ha egy virslin a „min. 60% húst tartalmaz” felirat volt látható, az nem a hétköznapi értelemben vett húst jelentette, hiszen például a ledarált csont is húsnak számított. Nem beszélve a virslik, szafaládék, parizerek többi összetevőiről, mint például nyesedékek, szója, darált csőr stb. A legfőbb változtatás tehát az, hogy meghatározták, mit is jelent a „hús” felirat. Alapvetően minden terméknél, termékcsoportnál nő az előírt hústartalom, fehérjetartalom, míg csökken a megengedett víztartalom, sótartalom. Ezzel talán kicsit formálva a fogyasztók ízlésvilágát is.

Az említett darált csont például a virslinél, párizsinál maximum 10% lehet, a füstölt sonkában pedig nem fordulhat elő. A hústartalom virsli esetében minimum 51%, szafaládénál 55% lehet, de jelentős változás, hogy a májas termékek minimális májtartalma 12-ről 25%-ra nőtt.

Közismert, hogy a szebb, pirosabb szín érdekében szárított bíbortetűt vagy más néven kármintetűt használnak, ennek a tartalma is csökkenni fog a termékekben. Kérdés, hogy a fogyasztó a kevésbé „vonzó” színű terméket fogja –e választani. Természetesen ennek a tetűnek nincsen egészségre káros hatása, de ettől még szívesebben ennénk húst, mint tetűt, ha már virslit vásároltunk…

Jó hír, hogy a jáki termékekben továbbra sincs sem szója, sem darált csont, sem bíbortetű. :) És az ára is barátságos. :)




« Vissza az előző oldalra!


Elérhetőségek

Rácz Major - Ják

9798 Ják,

Telefon: 20/2288882
E-mail küldése
Rácz Major - Ják - Magyar